Spanyol nyelv

Spanyol nyelv lengua española
Máig működő római szabadtéri színház Méridában
Kiejtés	espaˈɲol, kasteˈʎano / kasteˈʝano
Beszélik	Andorra, Argentína, Belize, Bolívia, Brazília, Chile, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Ecuador, Egyenlítői-Guinea, Amerikai Egyesült Államok, El Salvador, Guatemala, Honduras, Kolumbia, Kuba, Mexikó, Nicaragua, Nyugat-Szahara, Panama, Paraguay, Peru, Puerto Rico, Spanyolország, Uruguay, Venezuela, Trinidad és Tobago
Terület	Délnyugat-Európa, Észak- és Kelet-Afrika, Észak-, Közép- és Dél-Amerika
Beszélők száma	~400 millió[1] fő
Nyelvcsalád	Indoeurópai nyelvcsalád    italiko-kelta ág     italikus nyelvek      latin nyelv / újlatin nyelvek       nyugati ág        iberoromán csoport         spanyol nyelv
Írásrendszer	Latin ábécé
Rang	2~5 (különböző becslések szerint)
Hivatalos állapot
Hivatalos	Argentína  Bolívia  Chile  Costa Rica  Dominikai Köztársaság  Ecuador  Egyenlítői-Guinea  Salvador  Guatemala  Honduras  Kolumbia  Kuba  Mexikó  Nicaragua  Panama  Paraguay  Peru  Puerto Rico (USA)  Spanyolország  Uruguay  Venezuela  [2]
Gondozza	Asociación de Academias de la Lengua Española (ASALE), Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesülete (weboldala)
Nyelvkódok
ISO 639-1	es
ISO 639-2	spa
ISO 639-3	spa
A Wikimédia Commons tartalmaz lengua española témájú médiaállományokat.

A spanyol vagy kasztíliai nyelv (spanyolul  lengua española vagy castellana, illetve  idioma español vagy castellano) a nyugati újlatin nyelvek egyike, közelebbről az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek iberoromán csoportjába tartozik. A legtöbb anyanyelvi beszélővel rendelkező újlatin nyelv, az összes nyelv közül pedig – különböző becslések alapján – az első öt között szerepel a világon. Jelenleg 21 ország államnyelve, valamint az ENSZ és az Európai Unió egyik hivatalos nyelve. A spanyol nyelvű irodalom szintén része a nyugati műveltségnek, s ezért, továbbá az amerikai földrész gazdasági jelentősége miatt sokan tanulják ezt a nyelvet.^[3]

Történetileg a spanyol nyelv a Római Birodalom Hispania tartományának északi középső területén beszélt latin nyelvjárások folytatása. A gyarmatosítások korában Amerikában is elterjedt, sőt Afrikában és Ázsiában is fellelhetőek anyanyelvi beszélők. A nyelv és a nép neve (español, spanyol) – a provanszálon keresztül – a középkori latin Hispaniolus (’hispániai’) szóból származik.^[4] A spanyol kevésbé távolodott el a latintól, mint a francia, a különbség inkább az olaszéhoz hasonló;^[3] ugyanakkor mássalhangzórendszerében az ismertebb újlatin nyelvekhez képest kialakított néhány újító vonást.

A spanyol – a nyelvterület óriási kiterjedése és a nagy távolságok ellenére – a szakemberek véleménye szerint egységes és viszonylag homogén nyelv.^[5] A sztenderd nyelvváltozat Spanyolországban az ó-kasztíliai, Latin-Amerikában a közép-mexikói nyelvjárásra épül.

1. ↑ Francisco Moreno Fernández, Jaime Otero Roth: Demografía de la lengua española (PDF). Instituto Complutense de Estudios Internacionales (ICEI), 2006. [2009. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 1.)
2. ↑ Itt a hivatalosságot nem jogi, hanem inkább de facto jelleggel kell érteni, több ország jogrendszerében ugyanis nincs a hivatalos nyelv fogalma meghatározva.
3. ↑ ^{a b} A világ nyelvei és nyelvcsaládjai, Fodor István, 2. kiadás, Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2004, p. 101. ISBN 963-7094-06-7.
4. ↑ Az pedig végső soron a Hispania tartománynévből ered, amely a magyarba az északolasz nyelvjárási – s-sel ejtett – spagnol(o) alak közvetítésével került. Lásd még: Diccionario de la lengua española; valamint: Zaicz Gábor, Etimológiai szótár, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2006, 746.
5. ↑ Francisco Moreno Fernández, Jaime Otero Roth: Demografía de la lengua española (PDF). Instituto Complutense de Estudios Internacionales (ICEI), 2006. [2009. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. május 1.)