Zen

Zen
(Fordításai és hagyományos megfelelői)
magyarzen
angolzen
páliझान
(IAST:) dzshána
szanszkritध्यान
(IAST:) dhjána
kínaichán
(egyszerűsített:)
(hagyományos:)
japánzen
(kandzsi:)
koreaiseon
szingalézඣාන
vietnámiquốc ngữ
(Chữ Nôm:) thiền

szójegyzékjegyzettárgymutató

A zen (avagy zen buddhizmus) a mahájána buddhizmusból eredeztethető[1] tan, rendszer, amelynek lényege a jelenségek valódi természetének megismerése, beleértve a zent gyakorlók belső természetét is, sőt a megvilágosodáson túli természetet is, annak felismerése, hogy egyetlen buddha-természet létezik csupán. A zen világnézetének az úgynevezett kettősségektől mentes vagy „nemkettős” hozzáállás a legjellemzőbb ismérve, legjellemzőbb gyakorlata pedig a zazen és a kóan-praxis. A rinzai iskola módszere szerint a figyelmet zazen közben kóanokra fókuszálják. Az ezen iskolákon alapuló összefoglaló japán elnevezés a zen szó.[2]

„A zen nem vallás.

Sem külön üdv-tanítása, sem dogmatikája,

sem eszkatológiája nincs,

és szentkönyvre sem nagyon hivatkozik.

A zen nem filozófiai iskola, mert nem teória,

sőt a súly éppen az életrendre esik.

A zen nem szekta, vagyis nem leszűkült vallás,

mert amit tanít az éppen a minél

tágasabb és minél szabadabb.”

(Hamvas Béla)

A zen kifejezés eredetije az Indiából ismert dhjána (dhyāna, ध्यान) , ami Kínában csan (禪) néven honosodott meg, majd onnan terjedt tovább Koreába szon-ként, Vietnámba thiền-ként, s végül Japánba zen néven.[3] Követői szerint a zennek az egyik legfontosabb eleme az, hogy nem ragaszkodik semmiféle külső tekintélyhez, nincs szent könyve, s ezt ki is fejezi alapelveként, miszerint "nem támaszkodik írásokra". A zen besorolható a Mahájána buddhista iskolák közé, azaz a megvilágosodást nem öncélú történésnek tartja, hanem a minden lény boldogulásáért kifejtett változásnak, ám a mahájána iskolákkal ellentétben elveti a megvilágosodásnak mint célnak az elérését és a megvilágosodás bekövetkezését célzó erőfeszítések vezette aktív cselekvést. Ilyen módon közelít a taoizmushoz és a dzogcsenhez.[4] A zen tanítás a mahájána gondolkodás számos forrásából merít, különösen a jógacsarából, a Tathágata-garbha szútrákból, a Lankávatára szútrából és a hua-jen iskolából, amelyek a buddha-természetre, a teljességre és a bódhiszattva-ideálra helyezik a hangsúlyt.[5]

  1. Világvallások. Szerk. Görföl Tibor–Máté-Tóth András. Budapest: Akadémia. 2009. 1006. o. ISBN 963-9569-76-3  
  2. Harvey, Peter (1995), An introduction to Buddhism. Teachings, history and practices, Cambridge University Press
  3. Komár, Lajos. A zen története (kínázól japánig). A Tan Kapuja Biddhista Főiskola [2011] 
  4. Watts, Alan. A zen útja. ISBN 9786155786341 
  5. Dumoulin, Heinrich (2005a), Zen Buddhism: A History. Volume 1: India and China, World Wisdom Books, ISBN 978-0-941532-89-1, p. 48

© MMXXIII Rich X Search. We shall prevail. All rights reserved. Rich X Search