Galvanoplasztika

Galvanoplasztika (vagy elektrotípia) célja, hogy elektrolízis alkalmazásával plasztikus tárgyakról másolatot készítsenek. Lényege, hogy a lemásolandó tárgy negatívját elektromosan vezetővé teszik, például egy gipszmintát grafittal kennek be, ezután egy (aránylag kis feszültségű) áramforrás negatív sarkával összekötve a felhasználandó fém sójának oldatából álló elektrolitba (legtöbbször rézgálicoldatba) függesztik, majd az áramforrás pozitív sarkát ebbe illesztik, végül a bevonó fémből készült lappal kötik össze. Bizonyos idő múlva a katódként szereplő minta megfelelően vastag fémréteggel vonódik be. Ezt a mintáról leválasztják, amely alkalmassá válik így a további felhasználásra.^[1] Napjainkban elsősorban a nyomdaiparban alkalmazzák klisék készítésére, másrészt nagy jelentősége van a restaurátori munkában kiegészítések, reprodukciók, rekonstrukciók készítése során. Feltalálása Moritz Hermann von Jacobi német származású fizikus, mérnök nevéhez fűződik (1838). Ezt követően elsősorban a nyomdászatban és művészeti alkotások készítésében nyer teret. A szobrászatban a 19. században a bronz szobrokkal párhuzamosan alkalmazzák. A nyomdászatban főként a magasnyomású technika alkalmazásához szükséges lemezek előállításában vált általános gyakorlattá. Magyarországon a 20. század első évtizedeiben jelenik meg. A postabélyegek gyártásában a mélynyomólemezek fordításához és sokszorosításához már 1871-től alkalmazta az Államnyomda.

1. ↑ A Pallas nagy lexikona: Galvanoplasztika c. szócikk