Hanglemez

A hanglemez hanganyag tárolására szolgáló analóg adattároló. A mechanikus hangrögzítés és tárolás egyik formája. Egy lapos korongból áll, amin a lemez mindkét oldalán a széléről a közepe felé spirális barázda indul, amiről a hangszedő olvassa le a hangot. A 20. század nagy részében ezt a technológiát használták a zene kereskedelmi célú sokszorosítására. Az audiofil zenehallgatók körében és az elektronikus zenében a 20. század vége óta újra divatba jött. A CD lemezek és az egyéb korszerű digitális hangformátumok mellett a DJ-k klasszikus hanghordozója. A magyar nyelvben elterjedt közkeletű megnevezése tévesen „bakelitlemez”, noha bakelitből valójában sosem készült, az ugyanis alkalmatlan a préselésre. A 78-as fordulatszámú gramofonlemezek sellakból, míg a mikrobarázdás hanglemezek leggyakrabban acetilcellulóz-polivinilkloridból^[1] – a polivinil-klorid és polivinil-acetát kopolimerjéből – készülnek.^[2] Ez utóbbinak az angolszász országokban elterjedt köznyelvi megnevezése „vinyl”, de az utóbbi időkben a magyar nyelvben is kezd használatossá válni (gyakran az angolos „vinyl” írásmóddal) a bakelit megnevezés mellett. És bár a „vinil” megnevezés jobban utal az alapanyag egyik összetevőjére, valójában ez is lehet félrevezető, ugyanis 45-ös kislemezek készültek polisztirolból is,^[3] amit a köznyelv ettől még ugyanúgy vinilnek (vagy bakelitnek) hív.

A mai szóhasználat hanglemez alatt a mikrobarázdás lemezt érti, a 78-as fordulatszámú régi lemezek közismert elnevezése gramofonlemez.

1. ↑ https://index.hu/tudomany/til/2020/02/08/hanglemez-bakelit-felreertes-szleng/
2. ↑ History and development. Thevintagerecord.com. A vinil-lemezek az 1930-as években jelentek meg
3. ↑ https://magyarnarancs.hu/tudomany/a_hanglemez_-_csillogo_fekete-71199