Rabbi

A judaizmusban a rabbi jelentése: vallási tanító. A szó a héber rav (héberül: רַב) gyökből származik, amely a bibliai héber nyelvben a „nagy”, „kimagasló tudású” jelentésekkel bír.

A szefárd és a jemeni zsidók ezt a szót ribbīként (héberül: רִבִּי) ejtik; a modern izraeli (ivrit) kiejtése: rabbī (héberül: רַבִּי ), ami egy 18. századi askenázi imakönyvben bevezetett újításból ered, bár ez a kiejtés néhány korai forrásban is előfordul. Egyéb kiejtésváltozatai még: rəvī, rubbī, a jiddisben: rebbə.

A rabbi nem pap, hanem a vallás hivatásos tanítója. A vallás papjai eredetileg a léviták törzsén belül a kohaniták voltak, feladatuk a pusztai vándorlás során felállított szentélyben, illetve a jeruzsálemi első és második templomban volt, ők végezték a szertartásokat. A szentély pusztulásával és a rabbinikus judaizmus felemelkedésével a szerepük eljelentéktelenedett. A mai napig is számon tartják őket, Tóra-olvasáshoz először egy kohént, majd egy levitát hívnak fel.